A KÉKTÚRA és a vasút

For the English text, please scroll down

Für den deutschen Text scrollen Sie bitte nach unten

Mi a KÉKTÚRA?

Az Országos Kékkör hazánk leghosszabb és legismertebb hosszútávú túraútvonala, amely közel 2600 kilométeren át kalauzolja végig a túrázókat Magyarország legszebb tájain, lehetővé téve számos természeti és kulturális érték megismerését. A kör három önálló egységre osztható: a legrégebbi és legnépszerűbb az eredetileg a vasutas természetjáró szervezetek egyike által életre hívott Országos Kéktúra, amelynek kb. 1170 km hosszú útvonala középhegységeinken vezet végig az ország nyugati és keleti határai között. A több mint 540 km-es, a Kőszegi-hegységtől Szekszárdig kanyargó Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra neve a Másfél millió lépés Magyarországon című híres tévésorozat alkotójának emléke előtt tiszteleg. A „kört” a csaknem 900 km hosszú Alföldi Kéktúra zárja be a végtelen, de változatos rónaságon át.

Az Országos Kéktúra kék sáv jelzésű útvonala nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa első hosszútávú turistaútja is.

A kezdetek

A mai Országos Kéktúra alapjául szolgáló hosszútávú túraútvonal ötlete először az 1920-as évek végén vetődött fel, és Dr. Strömpl Gáborhoz köthető. Strömpl Gábor 1885-ben született Nagymihályon (ma Michalovce, Szlovákia) egy Vas megyéből származó szegény családba, és később többek között a Magyar Barlangkutató Társulat alapító tagja, a Magyar Turista Egyesület társelnöke, a Magyar Kárpát Egyesület és a Magyar Földrajzi Társaság bizottsági tagja lett. A Katonai Térképészeti Intézet (Honvéd Térképészeti Intézet) előadója és a magyar vándormozgalom egyik úttörője volt. 1929-ben javaslatot tett egy hosszútávú túraútvonal létrehozására Kőszegtől a Dunántúli-középhegységen át az ország keleti részén fekvő Sátoraljaújhelyig, amely összekötötte volna a már meglévő, helyi túraúthálózatokat. A Magyar Turista Szövetség hálásan fogadta az ötletet, és bizottságot hozott létre a pontos útvonal kijelölésére. A végleges javaslatot 1930 májusában mutatták be.

A megvalósítás több évig tartott, és a folyamat során számos részletet megváltoztattak. Eredetileg úgy tervezték, hogy az útvonalat piros jelzéssel látják el, és a Balaton környékén egy részét kezdetben tényleg ezzel a színnel jelölték ki. A Cserhát hegységben azonban ekkor már vezetett egy hosszabb, kék táblákkal jelölt szakasz, ezért praktikus okokból végül ezt a színt választották, megalapozva a későbbi „Kéktúra” elnevezést.

A Magyar Turista Szövetség 1938 tavaszán avatta fel a túraútvonalat egy nagyszabású rendezvény, a Szent István Vándorlás keretében, amelyet az első magyar király, Szent István (1000-1038) halálának 900. évfordulója alkalmából tartottak meg. Az eseményen 853 túrázó vett részt két csoportra osztva, amelyek az útvonal két szemközti végpontjairól indultak, és Pünkösdkor találkoztak a Budapesthez közeli Dobogókőn.

Az útvonalról az első térképet már 1938-ban kiadták. Bár az Országos Kéktúra nyomvonalán rendszeresen történnek kiigazítások, a lényegét tekintve ma is megegyezik az akkorival. Ez azonban nem volt mindig így, a mozgalom létrehozásakor ugyanis Tapolcán rögzítették a nyugati végpontot, és csak a rendszerváltás után tolták ki az Írott-kőig, amely addig a tiltott határzónába esett.

További fejlődés

Maga az Országos Kéktúra, mint útvonalkövető mozgalom, 1952-ben született meg, és eleinte csak az ötletgazda, a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztályának, majd általában a vasutas szakosztályoknak a tagjai teljesíthették, mielőtt 1960-ban megnyitották a többi túrázó előtt is. A kezelését a nagy érdeklődésre való tekintettel egy évvel később átvette a Magyar Természetbarát Szövetség, és azóta is ennek a szervezetnek az utódja, a Magyar Természetjáró Szövetség végzi. A mozgalom népszerűsége részint annak volt betudható, hogy a II. világháború után számos külföldi túracélpont elérhetetlenné vált. A vasfüggöny miatt ugyanakkor megközelíthetetlen lett az Országos Kéktúra korábbi nyugati végpontja, a 884 méteres Írott-kő (Geschriebenstein), Nyugat-Magyarország (és Burgenland) legmagasabb hegye, amely közvetlenül a magyar-osztrák határon fekszik.

A mozgalom ismertségét még jobban fellendítette a Másfél millió lépés Magyarországon című, 1981 tavaszán sugárzott tévésorozat, amelyben Rockenbauer Pál rendező-szerkesztő vezetésével egy televíziós stáb végigtúrázta, és 14 epizódban bemutatta a teljes útvonalat. A sorozatot azóta több millióan látták.

Néhány évvel később Rockenbauer Pál és csapata egy új, részben még egységes jelölés nélküli, de a már régebb óta létező Dél-dunántúli Kéktúra meghosszabbításával keletkezett, kb. 600 km hosszú útvonalat is végigjárt a magyar-osztrák határtól a dél-magyarországi Szekszárdig. Ebből nemcsak az „…és még egymillió lépés” című tévésorozat született meg, hanem az Országos Kéktúra első „testvére”, a mai Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra is. Néhány évvel később, 1996-ban az Alföldi Kéktúra kijelölésével vált teljessé „Magyarország kék köre”. Ma ennek jelentős szakaszai az E3, E4 és E7 európai hosszútávú túraútvonalak részét is képezik.

A KÉKTÚRA és a vasút kapcsolata

A vasút és a KÉKTÚRA között két szempontból is szoros kapcsolat van.

Először is, a mozgalom létrehozásakor lényeges szempont volt, hogy a túraútvonal fontosabb pontjai könnyen megközelíthetők legyenek vasúttal. Az Országos Kéktúra nyomvonalát úgy alakították ki, hogy az számos (többnyire kisebb) vasútállomás mellett vezessen el, így a ki- és beszállási pontokra vonattal is könnyen el lehessen jutni, a főszakaszok végpontjainak egy részét pedig jelentősebb vasúti csomópontokra illesztették. Még ma is sok túrázó él ezzel a lehetőséggel, mert általában egyirányba teszik meg a szakaszokat, tehát nem térnek vissza a túra kiindulópontjához, ami nehézkessé teszi az autós utazást, és mert így környezet- és klímabarát módon tudnak eljutni a kiinduló- és végponthoz. Ez pedig manapság, az egyre jellemzőbb és fontosabb környezettudatosság idején lényeges szempont. A GYSEV hálózatán belül a KÉKTÚRA egyes pontjai többnyire legalább óránként induló vonatokkal elérhetők, sőt számos vasútállomáson bélyegzőhelyeket is létesített a Magyar Természetjáró Szövetség. Kőszeg, Ölbő-Alsószeleste és Egyházasrádóc vasútállomásokon az Interreg Active-2-Public-Transport (A2PT) projekt keretében a Magyar Természetjáró szövetséggel együttműködve a GYSEV információs táblákat helyezett ki, az utóbbi két helyen pedig új KÉKTÚRA bélyegzőpontokat is kialakítottak.

Egy másik történelmi kapcsolat a vasút és az Országos Kéktúra között, hogy 1952-ben a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztályának (a mai Lokomotív Turista Egyesület jogelődje) tagjai álltak elő a kék sáv jelzésű turistaútra szervezett útvonalkövető mozgalom ötletével. Kis füzetet adtak ki a bélyegzők gyűjtésére, és azok a tagjaik, akik ezzel igazoltan teljes egészében végigjárták az útvonalat, jelvényt kaptak érte. A következő évben a részvételre jogosultak körét kiterjesztették minden vasutas túraszakosztály és turista egyesület tagjaira, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel később minden szervezett túrázóra.

The history of the Hungarian Blue Trail (Kéktúra)

What is the BLUE TRAIL?

The Blue Trail is the longest and most well-known long-distance hiking trail in Hungary, guiding hikers for nearly 2,600 kilometers through the most beautiful landscapes of the country, allowing them to experience numerous natural and cultural values.

The trail can be divided into three separate sections: the oldest and most popular is the National Blue Trail, originally established by a railway hiking organization. With its approximately 1,170 km long route it leads through the central mountains between the western and eastern borders of the country. The more than 540 km long Pál Rockenbauer South Transdanubian Blue Trail, winding through the South-West of Hungary from the Kőszeg Mountains to Szekszárd, is named after the creator of the famous Hungarian TV series „One and a Half Million Steps”. The “circle” is closed by the almost 900 km long Great Plain Blue Trail through the vast but varied landscape in south-eastern Hungary.

The route of the National Blue Trail is not only Hungary’s, but also Central Europe’s oldest marked long-distance hiking route.

The beginnings

The idea of a long-distance hiking trail, which is the basis of today's National Blue Trail, first came up in the late 1920s and can be traced back to Dr. Gábor Strömpl. Gábor Strömpl was born in Nagymihály (now Michalovce, Slovakia) in 1885 to a poor family from Vas County, and later became, among others, a founding member of the Hungarian Speleological Society, co-chairman of the Hungarian Tourist Association, board member of the Hungarian Carpathian Association and the Hungarian Geographical Society. He was a lecturer at the Military Cartographic Institute  and a pioneer of the Hungarian hiking movement. In 1929, he proposed the creation of a long-distance hiking trail from Kőszeg through the Transdanubian Central Mountains to Sátoraljaújhely in the eastern part of the country, which would have connected the existing local hiking trail networks. The Hungarian Tourist Association gratefully accepted the idea and established a committee to determine the exact route. The final proposal was presented in May 1930.

The implementation took several years, and many details were changed during the process. It was originally planned, that the route would be marked with red signs, and a part of it around Lake Balaton was initially marked with this color. However, by then there was already a longer section marked with blue signs in the Cserhát Mountains, so for practical reasons this color was finally chosen, establishing the later name “Blue Trail”.

The Hungarian Tourist Association inaugurated the hiking trail in the spring of 1938 as part of a large-scale event, the Saint Stephen Pilgrimage, held to mark the 900th anniversary of the death of the first Hungarian king, Saint Stephen (1000-1038). The event was attended by 853 hikers, divided into two groups, which started from opposite ends of the trail and met at Dobogókő near Budapest on Pentecost.

The first map of the route was published in 1938. Although the National Blue Trail route is regularly adjusted, nowadays it basically remains the same. However, this was not always the case, as when the movement was founded, the western end point was fixed at Tapolca, and only after the change of regime was it pushed out to Írott-kő, which until then had been in the forbidden border zone.

Further development

The National Blue Trail as a societal movement, was born in 1952. In the beginning only members of the initiator, the Hiking Section of the Budapest Locomotive Sports Club, and then railway staff in general, could complete it, before it was opened to other hikers in 1960. Due to the great interest, it was taken over by the Hungarian Friends of the Nature Association a year later, and has been managed by the successor of this organization, the Hungarian Hiking Association, ever since. The popularity of the movement was partly due to the fact, that many foreign hiking destinations became inaccessible after World War II. At the same time, the Iron Curtain made the former western end of the National Blue Trail, the 884-meter Írott-kő (Geschriebenstein), the highest mountain in Western Hungary (and Burgenland), directly on the Hungarian-Austrian border, inaccessible.

The movement's popularity was further boosted in Hungary by the TV series „One and a Half Million Steps”, broadcast in the spring of 1981, in which a television crew led by director-editor Pál Rockenbauer toured the entire route and presented it in 14 episodes. The series has since been watched by millions.

A few years later, Pál Rockenbauer and his team created a new, partly unmarked, approximately 600 km long route from the Hungarian-Austrian border to Szekszárd in southern Hungary, extending the already existing South Transdanubian Blue Trail. This gave rise not only to the TV series “…and a million more steps”, but also to the first “brother” of the National Blue Trail, the current Pál Rockenbauer South Transdanubian Blue Trail. A few years later, in 1996, the “Blue Circle of Hungary” was completed with the designation of the Great Plain Blue Trail. Today, significant sections of these trails are also part of the European long-distance hiking routes E3, E4 and E7.

The connection between the BLUE TRAIL and the railway

There is a close connection between the railway and the Blue Trail in two respects.

Firstly, when the movement was created, it was an important aspect that the important points of the hiking route should be easily accessible by rail. The route of the National Blue Trail was designed to lead past numerous (mostly smaller) railway stations, so that the route could be easily reached by train, and some of the endpoints of the main sections were aligned with major railway junctions. Even today, many hikers take advantage of this option, because they usually do the sections in one direction, so they do not return to the starting point of the tour, making travelling by car difficult. Using the train instead means, that they can comfortably reach the starting and ending points of their hiking section in an environmentally and climate-friendly way. This is an important aspect nowadays, in a time of increasing environmental awareness. Within the GYSEV rail network, several points of the Blue Trail are well accessible by trains departing at least every hour, and the Hungarian Hiking Association has even set up stamp stations at several railway stations. At the Kőszeg, Ölbő-Alsószeleste and Egyházasrádóc railway stations, GYSEV, in cooperation with the Hungarian Hiking Association, placed information boards within the framework of the Interreg project Active-2-Public-Transport (A2PT), and new Blue Trail stamp stations were also set up at the latter two locations.

Another historical connection between the railway and the National Blue Trail is, that in 1952, members of the Budapest Locomotive Sports Club Hiking Section (the legal predecessor of today's Locomotive Tourist Association) came up with the idea of ​​an organized route-following movement for the Blue Trail. They published a small booklet for collecting stamps, and their members who were able to prove that they had walked the entire route received a badge for it. The following year, the circle of those eligible to participate was extended to members of all railway hiking sections and tourist associations, and later, due to the great interest, to all organized hikers.

By the early 1960s, the National Blue Trail had become so popular, that the organization of the movement had already exceeded the capacity of the Locomotive Sports Club. Therefore, in 1961 it was handed over to the Hungarian  Friends of the Nature Association (MTSZ), whose successor, the Hungarian Hiking Association, still manages the movement today. The Hiking Department of the Budapest Locomotive Sports Club thus played a pioneering role in the birth of the Blue Trail movement.

Die Geschichte der Kéktúra

Was ist der BLAUE WEG?

Der Blaue Weg ist der längste und bekannteste Fernwanderweg Ungarns. Er führt Wanderer auf fast 2.600 Kilometern durch die schönsten Landschaften des Landes und bietet ihnen die Möglichkeit, zahlreiche Natur- und Kulturschätze zu erleben.

Der Weg lässt sich in drei Abschnitte unterteilen: Der älteste und beliebteste ist der Nationale Blaue Weg, der ursprünglich von einer Eisenbahn-Wanderorganisation angelegt wurde. Mit seiner rund 1.170 km langen Route führt er durch das Zentralgebirge zwischen der West- und Ostgrenze des Landes. Der über 540 km lange Südtransdanubische Blaue Weg von Pál Rockenbauer, der sich durch den Südwesten Ungarns vom Kőszeg-Gebirge bis nach Szekszárd schlängelt, ist nach dem Schöpfer der berühmten ungarischen Fernsehserie „Eineinhalb Millionen Schritte“ benannt. Den „Kreis“ schließt der fast 900 km lange Blaue Weg der Großen Tiefebene durch die weite, aber abwechslungsreiche Landschaft im Südosten Ungarns.

Die Route des Nationalen Blauen Weges ist nicht nur Ungarns, sondern auch Mitteleuropas ältester markierter Fernwanderweg.

Die Anfänge

Erste Ideen für einen Fernwanderweg im Verlauf der heutigen Kéktúra entstanden Ende der 1920-er Jahre und gehen maßgeblich auf Dr. Gábor Strőmpl zurück.

Gábor Strőmpl wurde 1885 in Nagymihály (heute Michalovce, Slowakei) als Kind einer armen Familie aus dem Kreis Vas geboren und wurde später u.a. Oberstleutnant, Gründungsmitglied der Ungarischen Höhlenforschungsgesellschaft, Co-Vorsitzender des Ungarischen Tourismusverbandes, Kommittee-Mitglied des Ungarischen Karpatenvereins und der Ungarischen Geographischen Gesellschaft. Er war Dozent am Militärkartographischen Institut und ein Pionier der ungarischen Wanderbewegung.

1929 schlug er die Schaffung eines Fernwanderweges von Kőszeg über die Transdanubischen Mittelgebirge bis nach Sátoraljaújhely im Osten des Landes vor, welcher bereits bestehende lokale Wanderwegnetze miteinander verbinden sollte. Der Ungarische Wanderverein nahm diese Idee dankbar auf und setzte ein Komitee zur Festlegung der genauen Route ein. Der fertige Vorschlag wurde dann schon im Mai 1930 präsentiert.

Die Umsetzung des Plans erstreckte sich über mehrere Jahre und zahlreiche Details wurden in diesem Prozess auch noch geändert. So war zum Beispiel ursprünglich vorgesehen, den Wanderweg mit roten Zeichen zu markieren und ein Teil der Route im Bereich des Plattensees wurde zunächst auch mit dieser Farbe gekennzeichnet. Allerdings bestand im Cserhát-Gebirge bereits ein längerer Abschnitt, welcher mit blauen Zeichen markiert war. Daher wurde der ursprüngliche Beschluss geändert und schließlich Blau als Farbe zur Markierung des Weges festgelegt – die Grundlage für den späteren Namen „Kéktúra” (= Blauer Weg) war damit gelegt!

Im Frühjahr 1938 eröffnete der Ungarische Wanderverein den Wanderweg im Rahmen einer großen Veranstaltung, der Sankt-Stefans-Wanderung, welche aus Anlass des 900-jáhrigen Jubiläums des Todesjahres des ersten ungarischen Königs Sankt Stefan (1000 bis 1038) stattfand. 853 Wanderer nahmen an dieser Veranstaltung teil, aufgeteilt in zwei Gruppen, welche an den jeweiligen Endpunkten der Route starteten und sich zu Pfingsten in Dobogókő in der Nähe von Budapest trafen.

1938 wurde auch die erste Karte der Kéktúra herausgegeben. Die Route entspricht im Wesentlichen der aktuellen Route der Kéktúra. Allerdings hat es im Laufe der Jahre immer wieder gewisse Anpassungen gegeben. Insbesondere im Raum Budapest wurde die Kéktúra in den 1950-er Jahren wesentlich näher an Budapest herangeführt, womit sich auch die Gesamtlänge der Kéktúra deutlich erhöhte.

Weitere Entwicklung

Nach dem Zweiten Weltkrieg wurde die Kéktúra bei ungarischen Wanderern immer populärer, auch weil aufgrund des Eisernen Vorhangs viele Wanderziele im Ausland nicht mehr erreichbar waren. Der Eiserne Vorhang sorgte allerdings auch dafür, dass der frühere Startpunkt der Kéktúra auf dem Geschriebenstein (Írott-kő), dem mit 884 m höchsten Berg Westungarns (und des Burgenlandes) und direkt auf der Ungarisch-Österreichischen Grenze gelegen, für mehrere Jahrzehnte nicht mehr zugänglich war.

Der Bekanntheitsgrad der Kéktúra wurde insbesondere durch eine Fernsehserie in den 1980-er Jahren nochmals deutlich gesteigert, als der Fernsehdirektor und Herausgeber Pál Rockenbauer als Leiter eines Fernsehteams die gesamte Route erwanderte und hieraus eine 14-teilige Fernsehserie mit dem Titel „Eineinhalb Millionen Schritte in Ungarn” produzierte, die von Millionen Fernsehzuschauern gesehen wurde.

Das war aber noch nicht alles. Einige Jahre später wanderten Pál Rockenbauer und sein Team auf einer neuen, zirka 600 km langen, noch unmarkierten Route von der ungarisch-österreichischen Grenze bis nach Szekszárd in Südungarn, was wieder in einer Fernsehserie mündete: „Eine weitere Million Schritte …”. Pál Rockenbauer starb vor Abschluss der Dreharbeiten, aber die Grundlage für einen weiteren Abschnitt eines landesweiten „blauen” Rundwanderweges war gelegt. Der Abschnitt vom Geschriebenstein bis Szekszárd bildet heute die Pál Rockenbauer Süd-Transdanubische Kéktúra (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra). Einige Jahre später, 1996, wurde der „blaue Kreis Ungarns” mit der Markierung der Kéktúra der Großen Ungarischen Tiefebene (Alföldi Kéktúra) geschlossen. Weite Abschnitte der Kéktúra sind heute auch Bestandteil des Europäischen Fernwanderweges E4.

Die Beziehung zwischen der Kéktúra und der Eisenbahn

Zwischen der Eisenbahn und der Kéktúra gibt es in zweierlei Hinsicht enge Beziehungen:

Einmal im Hinblick auf eine der Grundideen, die hinter der Schaffung der Kéktúra stand: Breiten Bevölkerungsschichten auf kostengünstige Weise das Kennenlernen des eigenen Landes zu ermöglichen. Daher war es wichtig, dass dieser Wanderweg einfach zu erreichen war. Die Route der Kéktúra wurde aus diesem Grunde so gewählt, dass sie zahlreiche, zumeist kleinere Bahnstationen passiert, was eine bequeme An- und Abreise mit der Bahn ermöglicht. Auch heute noch nutzen viele Wanderer diese Möglichkeit, zum einen, da sie in der Regel Etappen zurücklegen und nicht an den Ausgangspunkt Ihrer Wanderung zurückkehren, was eine An- und Abreise mit dem Auto unpraktisch macht. Zum anderen, da es – in Zeiten zunehmenden Umweltbewusstseins immer wichtiger - eine umwelt- und klimafreundliche An- und Abreise ermöglicht.

Im Bereich des Streckennetzes der GYSEV ist die Kéktúra an den Stationen Kőszeg, Ölbő-Alsószeleste und Egyházasrádóc zumeist im Stundentakt erreichbar. An diesen Stationen wurden im Rahmen des Interreg-Projektes Active-2-Public-Transport (A2PT) Informationstafeln angebracht und an den beiden letztgenannten Stationen auch Kéktúra-Stempelkästen.

Ein weiterer, historischer Bezug zwischen Eisenbahn und Kéktúra besteht darin, dass 1952 die Naturwanderer-Sektion des Lokomotiv-Sportklubbs Budapest begann, Wanderungen auf der Kéktúra zu organisieren. Man gab kleine Kartenhefte heraus und diejenigen, die die gesamte Kéktúra gewandert waren, erhielten Wanderabzeichen. Im darauffolgenden Jahr wurde der Kreis der Teilnahmeberechtigten auf alle Eisenbahnbeschäftigten ausgeweitet und aufgrund des großen Interesses in den Folgenjahren auf alle organisierten Wanderer.

Anfang der 1960-er Jahre war die Kéktúra so populär geworden, dass die Organisation der Kéktúra-Bewegung die Kapazitäten des Lokomotiv-Sportklubs überstieg und 1961 den Ungarischen Naturfreunden (MTSZ) übertragen wurde, welche noch heute die Kéktúra verwalten. Der Naturwanderer-Sektion des Lokomotiv-Sportklubs Budapest kam damit nach dem Zweiten Weltkrieg eine Pionierrolle in der Popularisierung der Kéktúra zu.