Kedvezményezett neve: Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.
A szakaszolt projekt keretén belül két, földrajzilag és tartalmában elkülönülő projekt előkészítése valósult meg, amelyek a következők:
- Harka – Sopron vonalszakasz szűk kapacitásának feloldását szolgáló, valamint Sopron állomás személyforgalmi kapacitásnövelését (új szigetperon létesítése) célzó műszaki tervek elkészítése
- Zalaszentiváni deltavágány megépítéséhez szükséges területszerzések, épületbontások, tereprendezések elvégzése, kivitelezéshez szükséges pályázati dokumentáció összeállítása
A két előkészítési munka röviden a következőket tartalmazta:
Harka – Sopron szakaszra, illetve Sopron állomásra vonatkozóan megvalósíthatósági tanulmány, engedélyezési és kiviteli tervek, kivitelezéshez szükséges tenderdokumentáció készítése és a szükséges engedélyek megszerzése.
Zalaszentiváni új deltavágány építéséhez és a kapcsolódó Zala utcai közúti nyomvonalkorrekcióhoz szükséges területszerzések sikeres lebonyolítása, az érintett ingatlanokon bontási, tereprendezési munkák elvégzése, a kivitelezéshez szükséges pályázati dokumentáció, valamint a támogatási kérelem benyújtásához szükséges pályázati mellékletek elkészítése.
A projekt tényleges befejezésének napja 2025. szeptember 29.
A projekt összköltsége 1 600 367 993 Ft (amelyből IKOP 760.302.417 Ft, IKOP PLUSZ: 840.065.576 Ft) a támogatás intenzitása 100%. A projekt az IKOP és IKOP Plusz forrásaiból az EU Kohéziós Alapjának támogatásával valósult meg.
