Zarándokvonatot indít a GYSEV Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

Ferenc pápa

Sopronból induló és az ország több pontján is megálló zarándokvonattal utazhatnak a hívek Ferenc pápa csíksomlyói igehirdetésére. A vasúttársaság május 31-e és június 2-a között közlekedtet különvonatot a pápalátogatás helyszínére.

A zarándokvonat Sopronból indul május 31-én, 9.38-kor. A vasúttársaság elsősorban a nyugat-dunántúli térségből várja az érdeklődőket, de az ország több pontján és s fővárosban is lehet csatlakozni a különvonathoz. A zarándokvonat Sopron mellett Fertőszentmiklóson, Kapuváron, Csornán, Győrben, Tatbányán, Budapest-Kelenföldön, Szolnokon és Püspökladányban is megáll.

A zarándokvonat utasai kényelmes, párnázott ülésekkel rendelkező, másodosztályú termes kocsikban tehetik meg az utat a történelmi esemény helyszínéig, az utazás önellátással vehető igénybe. A lelki feltöltődés, ráhangolódás jegyében a vasúttársaság tervei szerint papok és szerzetes nővérek is lesznek a zarándokvonat utasai között, így az utazás alatt lehetőség nyílik a közös imára, beszélgetésre, éneklésre.

A különvonat menetrend szerint június 1-én, hajnali 5.04-kor érkezik Csíkszeredába, a leszállást követően az utasok együttesen zarándokolnak el a hegynyeregbe, a Ferenc pápa által celebrált szentmise helyszínéhez. A zarándokvonat menetrend szerint aznap 18.00 órakor indul vissza Magyarországra és délelőtt fél 10-kor érkezik meg Sopronba.

A részvételi díj egy személyre 24.990 Forint, jegyek  a GYSEV Zrt. belföldi személypénztáraiban, webáruházunkban  (www.gysev.hu/webaruhaz oldalon) válthatók. A zarándokvonatról további információk a https://www2.gysev.hu/csiksomlyo  honlapon, valamint a 06-99 577-212-es telefonszámon érhetők el.

A jegy árának meghatározásakor a vasúttársaság szociális szempontokat is figyelembe vett, a zarándokvonatot nonprofit módon közlekedteti a GYSEV Zrt.

Webáruházunkban elfogadott bankkártyatípusok: