EU kohéziós alap - Befektetés a jövőbe - Magyarország Kormánya, Európai Unió, Széchenyi 2020

A GYSEV Zrt. által vezetett konzorcium az Új Széchenyi Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Programjának közösségi közlekedés fejlesztésére irányuló pályázati felhívása keretében sikeresen pályázott az „Intermodális közlekedési rendszer fejlesztése Körmenden és térségében” című, NYDOP-3.2.1/B-12-2013-0008 számú projektjavaslatával, amelynek kapcsán a pályázó konzorcium 200 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Célok

A GYSEV Zrt. a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalak modernizációját, a térségi P+R, ill. a B+R rendszer megvalósítását, illetve Körmenden a vasúti felüljáró I. ütemének megvalósítását követően a felüljáró II. ütemének kivitelezése, illetve a vasútállomás intermodális utastájékoztatási rendszerének fejlesztése mellett kötelezte el magát. A projektjavaslat által érintett többi településen (Csákánydoroszló, Daraboshegy, Döröske, Egyházashollós, Halogy, Magyarnádalja, Nádasd, Pinkamindszent és Szentpéterfa) illetve Körmenden pedig autóbusz váróhelyiségek felújítására, illetve cseréjére kerülhet sor a pályázati forrásból.

A projekt átfogó stratégiai célja az intermodális közösségi közlekedési rendszer fejlesztése Körmenden és térségében, a közösségi közlekedést használók arányának növelése érdekében, a különböző közlekedési módok közötti átjárhatóság biztosítása, továbbá a szolgáltatási színvonal emelése által.

Projektelemek

  1. Gyalogos felüljáró a körmendi intermodális csomópont felett – II. ütem
    Acélszerkezetű, vasbeton pályaszerkezetű felüljáró 38,40 m hosszon (II. ütem, szerkezetileg kapcsolódva az I. ütemben kiépült hídrészlethez) Körmenden az új autóbusz állomás és a Vasútmellék utca felett. A felüljáró II. ütemének köszönhetően Körmend központja felől bizonságosan közelíthető meg az autóbusz pályaudvar és a vasútállomás, továbbá megvalósul  az északi és déli városrészek összekötése a gyalogosforgalom számára. Az akadálymentes közlekedést felvonó beépítésével biztosítja a beruházás.
  2. Gyalogos járda felújítás a tervezett felüljárótól északra
    A leromlott állapotú gyalogos járda burkolatának cseréje, illetve akadálymentesítése az Ady Endre utcáig és a Hunyadi utcáig kb. 250 méter hosszban.
  3. Meglévő autóbusz váróhelyiségek felújítás és új váróhelyiségek létesítése
    A tíz érintett településen a meglévő váróhelyiségek műszaki állapotának függvényében részben a váróhelyiségek felújítása, részben cseréje fog megtörténni. Azon helyszíneken, ahol új váróhelyiség létesül minden esetben a meglévő, rossz műszaki állapotban lévő váró bontására is sor kerül. Az autóbusz várók áthelyezése új helyszínekre nem tervezett. Az egyes helyszíneken az alábbi tartalommal valósulnak meg a fejlesztések: Csákánydoroszlón, Daraboson, Döröskén és Magyarnádalján 1 db váróhelyiség felújítása, Egyházashollóson, Nádasdon és Pinkamindszenten 1-1 db váróhelyiség felújítása és 1-1 db új váróhelyiség létesítése, Halogyon 2 db új váróhelyiség létesítése, Szentpéterfán 2 db váróhelyiség felújítása, továbbá Körmenden 3 db új váróhelyiség létesítése. A projektelem részeként mindösszesen 9 db váróhelyiség felújítása és 8 db váróhelyiség létesítése tervezett.
  4. Intermodális utastájékoztató rendszer továbbfejlesztése Körmenden
    Az intermodális utastájékoztató rendszer továbbfejlesztése egyrészt a GYSEV Zrt. és a Vasi Volán Zrt. utasinformációs rendszereinek integrációját lehetővé tévő TransModel rendszer fejlesztésére, másrészt 4 db új utastájékoztató kijelző beszerzésére irányul Körmend állomáson.

Költségvetés

A projekt elszámolható költségei összesen: 200 000 000 Ft

Támogatási intenzitás: 100%

Kedvezményezett

Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (konzorciumvezető, 9400 Sopron, Mátyás király u. 19.)

Vasi Volán Zrt. (9700 Szombathely, Körmendi u. 92.)

Körmend Város Önkormányzata (9900 Körmend, Szabadság tér 7.)

Csákánydoroszló Község Önkormányzata (9919 Csákánydoroszló, Fő u. 39.)

Daraboshegy Községi Önkormányzat (9917 Daraboshegy, Fő utca 23.)

Halogy Községi Önkormányzat (9917 Halogy, Petőfi S. u. 97.)

Nádasd Községi Önkormányzat (9915 Nádasd, Kossuth L. u. 101.)

Közreműködő Szervezet

Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (9400 Sopron, Csatkai E. u. 6.)

http://www.nfu.hu/