Jáki körtúra

Jákról a Határélmény Parkon át Jákra

Útvonal: 

Ják-Balogunyom vasútállomás – Ják – Szentpéterfa – Bildein – Pornóapáti – Nárai – Ják-Balogunyom vasútállomás

Hossz: 
44 km

A jól kitáblázott, elsősorban közúton vezető körtúra Ják-Balogunyom vasútállomásról indul, ahonnan Szombathelyről, Szentgotthárdról, többségében pedig Sopronból is eljuthatunk közvetlen vonattal. Az impozáns Jáki templom kerékpárral történő megközelítéséhez vállalnunk kell a közutakon való kerekezést, ám csúcsidőn kívül elenyésző a gépjárművek aránya, ráadásul az egyértelműen kitáblázott útszakaszoknak köszönhetően térkép nélkül sem tévedünk el. A túra a közúti vonalvezetés miatt gyakorlottabb kerékpárosoknak ajánlott!

Jáki templom
Ják

Szombathely felől érkezve a vasúti pályával azonos irányba indulva, majd a jobbra lévő vasúti átjárón áthaladva, egy kisforgalmú közúton 5 km után érhető el Ják, amelyen az égbe magasodó templomtornyok hívogatóan néznek az arra járókra. A 13. században alapított, három szakaszban épített, egykori bencés kolostort többször is átépítették, homlokzatát pedig 2013-ban újították fel. A templom előtt a középkorban plébániaként működő Szent Jakab kápolna tekinthető meg. A Jáki templom a hazai román stílusú építészet egyik meghatározó alkotása.

Jákról Körmend felé kell továbbindulni, majd 6 km megtétele után a kerékpáros táblákkal is jelzett útelágazásnál jobbra kanyarodni, hogy egy újabb 6 km kerekezéssel megérkezzünk Szentpéterfára, ahol étterem és fagylaltozó nyújthat némi felfrissülést. A többségében horvátok lakta település az 1923-as népszavazáson a Magyarországhoz tartozás mellett döntött, így az a „Communitas Fidelissima”, azaz a „Leghűségesebb Község” címet viseli.

Szentpéterfa
Bildein

A 2007-ig működő határátkelő az Alkotmány utca végén, a családi házak közvetlen közelében található. Utunk innen egyenesen Bildein felé vezet tovább, ahol a 2011-ben átadott Határélmény Park (Grenzerfahrungsweg) tekinthető meg. Az országhatár és a falu között, a Pinka két oldalán található tematikus parkban őrtornyok, bunkerek, labirintusok és képekkel illusztrált leírások nyújtanak nagyoknak és kicsiknek egyaránt kellemes kikapcsolódást. Észak felé haladva egy, a Pinka-híd melletti, kb. 200 m-es kavicsos út vezet vissza az aszfaltozott útra, Pornóapáti felé.

Pornóapátit elhagyva Szombathely irányába indulunk tovább egy kisebb emelkedőkkel, és lejtőkkel egyaránt tarkított közúton, majd 8,5 km megtétele után Náraiba érkezzünk.

  • Ha Náraiból Szombathely felé haladhatunk tovább, újabb 8,5 km-es tekerés vár ránk.
  • Ha Náraiból az útelágazásnál jobbra fordulunk, egy barátságos, keskenyebb aszfaltúton érkezünk ismét Jákra, 10 km megtétele után. Innen Ják-Balogunyom vasútállomás a már ismert módon érhető el.

Árak Szombathelyről

Menetjegyek

Árak/fő (teljesárú)

Szombathely–Ják-Balogunyom

250 Ft

Ják-Balogunyom–Szombathely

250 Ft

Szombathely–Ják-Balogunyom (kerékpárjegy)

235 Ft

Figyelem! Kerékpár a vonatokon csak szabad kapacitás függvényében szállítható! Indulás előtt kérjük, tájékozódjon a részletes menetrendről, lehetőségekről, továbbá a kényelmes utazás érdekében, amennyiben van rá mód, kerékpáros utazását előre jelezze felénk a gysev [kukac] gysev.hu e-mail címen.

Nagyobb létszámú csoportok esetén – üzemi viszonyoktól függően – kerékpárszállító különkocsit tudunk biztosítani, amelynek igénylése kizárólag előzetes bejelentés alapján lehetséges (utazás előtt legalább 7 munkanappal).

Webáruházunkban elfogadott bankkártyatípusok: