Általános információ

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy járműveink kerékpárszállító kapacitása korlátozott. Kérjük, már 1 db esetén is jelentse be kerékpárszállítási igényét, hogy biztosítani tudjuk a szolgáltatást.

A kerékpárszállításért az út hosszának megfelelő viteldíjat kell váltani. Egy fő csak egy kerékpárt vihet.

A kerékpárjegyek ára:

  • 50 km alatt egységesen 235 Ft,
  • 50 km felett km-övezetenként növekvő.

Kerékpárjegyét az utazása előtt 60 nappal vásárolhatja meg, amelyet célszerű a menetjeggyel együtt megváltani.

Csoportos utazás előzetes bejelentése esetén – az üzemi viszonyok függvényében – a GYSEV Zrt. kerékpárszállító különkocsit biztosít.

Érkezzen kerékpárral az állomásra – Bahn&Bike

Kerékpártárolási lehetőségek az állomások, megállóhelyek mentén.

Társaságunk számos vasútállomásán biztosított a lehetőség a kerékpárok kényelmes és biztonságos elhelyezésére, ezáltal – kerékpár és vonat kombinálásával – egy fenntartható közlekedési forma támogatására. A GYSEV Zrt. területén immár 39 vasútállomáson, több mint 1500 kerékpár tárolható.

Az alábbi táblázatokban megtekinthetők a kerékpártárolási lehetőségek, vasútvonalak szerinti bontásban.

Kellemes utazást kívánunk!

Központi állomások

Állomás

Fedett kerékpártároló

Nyitott kerékpártátoló

Sopron

110

28

Szombathely

40

317

Szombathely–Szentgotthárd vasútvonal

Vonal

Állomás/megállóhely

Fedett kerékpártároló

Nyitott kerékpártároló

21

Ják-Balogunyom

30

 

21

Egyházasrádóc

30

44

21

Körmend

180

 

21

Horvátnádalja

40

 

21

Csákánydoroszló

80

 

21

Rátót

60

 

21

Alsórönök

30

 

21

Szentgotthárd

100

 
Szombathely–Kőszeg vasútvonal

Vonal

Állomás/megállóhely

Fedett kerékpártároló

Nyitott kerékpártároló

18

Kámon

 

10

18

Gencsapáti alsó

 

20

18

Gencsapáti felső

 

20

18

Gyöngyösfalu

 

20

18

Lukácsháza

 

16

18

Kőszeg

 

40

Rajka–Hegyeshalom–Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal

Vonal

Állomás/megállóhely

Fedett kerékpártároló

Nyitott kerékpártároló

1

Rajka

 

20

16

Jánossomorja

 

30

16

Beled

 

20

16

Répcelak

 

36

16 Vép 20  

17

Sorkifalud

 

30

17

Vasvár

 

30

Sopron–Szombathely vasútvonal

Vonal

Állomás/megállóhely

Fedett kerékpártároló

Nyitott kerékpártároló

15

Kópháza

 

10

15

Nagycenk 

 

20

15

Sopronkövesd

 

30

15

Lövő

30

10

15

Újkér

40

0

15

Tormásliget

 

20

15 Acsád   22
15 Salköveskút-Vassurány   44
Sopron–Győr vasútvonal

Vonal

Állomás/megállóhely

Fedett kerékpártátoló

Nyitott kerékpártároló

8

Fertőszentmiklós

 

38

8

Petőháza

 

20

8

Vitnyéd

 

10

8

Kapuvár

 

44

8

Rábatamási

 

20

8

Kóny

 

20

8

Enese

 

10

8

Rábapatona

 

10

8

Ikrény

 

10

Kedvezőbb viteldíjak

Ha rendelkezik vasúti havibérlettel, érdemes kerékpárjára kerékpár-havibérletet váltani, amely akár már 3 menettérti utazást követően megtérül.

Az összecsukható kerékpárt – az Üzletszabályzatban feltüntetett kézipoggyászméret – és tömeghatáráig – a GYSEV Zrt. díjmentesen szállítja!

Amennyiben Ön is a Magyar Kerékpáros Klub tagja, a GYSEV Zrt. és a MÁV-START Zrt. belföldi vonalain a tagsági kártyafelmutatása mellett 25% kedvezményt kap kerékpár viteldíjából.

Kerékpáros túrajegyek

Utazzon kerékpárral kedvező áron! A kerékpáros túrajegy előnye, hogy az ország bármely területéről igénybe vehető a Balatonhoz, Tisza-tóhoz és Fertő tóhoz egységesen 420 Ft-ért, továbbá az érvényesség napján az érintett vasútvonalakon korlátlan le- és felszállási lehetőséget biztosít a vonatra. Az utasnak a kerékpáros túrajegy birtokában csak a megfelelő menetjeggyel kell rendelkeznie.

A Balaton kerékpárjegy 2021. június 19. és 2021. augusztus 29. között nem váltható meg. A nyári korlátozás időszakára elővételben megváltott Balatoni kerékpárjegyek az érvényesség napján felhasználhatók.

Például, ha Nyíregyházáról szeretne a Fertő tóhoz, akkor a menetjegye mellé a kerékpáros túrajegyet érdemes megváltania, amellyel a Fertő tó érintett állomásaihoz juthat. Ugyanezen a napon az érintett Fertő tavi állomások között a kerékpáros túrajegy birtokában nem kell újabb kerékpárjegyet váltani, csupán az adott útra érvényes menetjeggyel kell rendelkeznie.

Az érintett fertő tavi, balatoni és tisza-tavi állomások

Tekergő jegyek
Utazz, tekerj, kóstolj és láss csodát!

Utazz, tekerj, kóstolj és láss csodát!

Egy- és többnapos túraajánlatokkal várjuk a kikapcsolódni vágyókat!

  • pihentető utazás kényelmes, korszerű vonaton,
  • kiváló minőségű és felszereltségű normál és e-bike bérkerékpár,
  • tapasztalt kerékpáros túravezetés.

Egynapos Tekergő jegyek

ŐRSÉGI TEKERGŐ JEGY - hódítsa meg az Őrséget kerékpárral!

  • tökmagolaj-ütés és kóstoló Pityerszeren,
  • Őrségi Népi Műemlékegyüttes megtekintése tárlatvezetéssel,
  • őrségi dödölle és tökös-mákos rétes,
  • kellemes séta a Hársas-tónál,
  • varázslatos természeti környezet.

Részvételi díj (a választott bérkerékpár típusa szerint):

  • normál kerékpár: 11 990 Ft / fő
  • e-bike: 13 990 Ft / fő

Tervezett program, útvonal

  • Szentgotthárd – Hársas-tó - Szalafő - Pityerszer - Felsőszer - Szentgotthárd.
  • A túra nehézsége: közepes, nehéz szakaszokkal.
  • A kerékpártúra hossza: 38 km,  szintemelkedés: 500 m.

Utazás vonattal: Szentgotthárd vasútállomásra

 

Időpontok - Őrségi Tekergő jegy:

normál kerékpár

2021.05.24

2021.08.28

e-bike

2021.07.31

2021.10.23

VENDVIDÉKI TEKERGŐ JEGY - fedezze fel egy nap alatt a vendek földjét!

  • Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvény megtekintése,
  • kellemes séta a Hársas-tónál,
  • gasztronómiai különlegességek,
  • kitekintés a Kétvölgyi kilátóból,
  • az egyedülálló kiállítás megtekintése az apátistvánfalvi Határőrmúzeumban,
  • a természeti és az épített környezet harmóniája.

Részvételi díj (a választott bérkerékpár típusa szerint):

  • normál kerékpár: 11 990 Ft / fő
  • e-bike: 13 990 Ft / fő

Tervezett program, útvonal 

  • Szentgotthárd – Orfalu - Apátistvánfalva - Kétvölgy - Máriaújfalu - Szentgotthárd
  • A túra nehézsége: közepes, nehéz szakaszokkal.
  • A kerékpártúra hossza: 37 km,  szintemelkedés: 445 m.

Utazás vonattal: Szentgotthárd vasútállomásra

Időpontok - Vendvidéki Tekergő jegy:

normál kerékpár

2021.07.09

2021.09.11

 

e-bike

2021.06.13

2021.08.12

2021.10.09

VADÁSA-TÓ TEKERGŐ JEGY - retro kerékpártúra az Őrségbe!

  • túra az Őrségi Nemzeti Parkban,
  • séta a Vadása-tónál,
  • feledhetetlen őrségi lángos és igazán ízletes fagylalt,
  • őrimagyarósdi földvár helyszínének megtekintése,
  • séta a pallókon a páratlan szépségű tőzegmohás láprét felett,
  • Himfai-tó és parkerdő természeti környezetének és madárvilágának megtekintése.

Részvételi díj (a választott bérkerékpár típusa szerint):

  • normál kerékpár: 11 990 Ft / fő
  • e-bike: 13 990 Ft /

Utazás vonattal: Csákánydoroszló vasútállomásra

Tervezett program, útvonal

  • Csákánydoroszló – Szőce - Hegyhátszentjakab, Vadása-tó - Hegyhátszentjakab, Őrimagyarósd - Felsőmarác - Csákánydoroszló
  • A túra nehézsége: könnyű, közepesen nehéz szakaszokkal.
  • A kerékpártúra hossza: 41 km,  szintemelkedés: 239 m.

Időpontok - Vadása-tó Tekergő jegy:

normál kerékpár

2021.06.27

2021.08.20

e-bike

2021.07.22

2021.09.25

Egynapos TEKERGŐ JEGYEK tartalma:

  •  kedvezményes vasúti vonatjegy oda- és visszaútban (adott induló állomás és célállomás között),
  •  a túratípusok szerinti egyéb programelemek kedvezményes áron (a kiváló felszereltségű és minőségű bérkerékpár, melyet társszolgáltató biztosít a célállomáson), étkezés a helyi, gasztronómiai ételek kóstolásával,  tapasztalt kerékpáros túravezetés, valamint - ajánlat-típusonként eltérően - helyi nevezetességek, látnivalók belépők díjait).

Induló állomások: Sopron, Bük, Szombathely, Körmend, Répcelak, Csorna, Kőszeg, Vasvár, Szentgotthárd - jegyváltás  bármely GYSEV pénztárban. Győr – a győri indulású tekergő jegyek kizárólag a GYSEV Webáruházon keresztül érhetők el.

Többnapos Tekergő jegy

FERTŐ-TÁJ TEKERGŐ JEGY - élmény-kerékpártúra a Fertő-tájon! 2nap/1éj

  • Fertő-Hanság Nemzeti Park nevezetességeinek megtekintése,
  • Hegykőn a Vasfüggöny emlékhely felfedezése,
  • kitekintés a Gloriette-kilátóból, Fertőbozon,
  • látogatás a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban,
  • Sopron belvárosának felfedezése.

Részvételi díj (a választott bérkerékpár típusa szerint):

  • normál kerékpár: 38 990 Ft / fő
  • e-bike: 48 990 Ft / fő

Időpontok - Fertő-táj Tekergő jegy:

normál kerékpár

2021.07.17-18.

e-bike

2021.08.14-15.

Többnapos TEKERGŐ JEGY tartalma:

  • kedvezményes vasúti vonatjegy oda- és visszaútban (adott induló állomás és célállomás között),
  • a túratípusok szerinti egyéb programelemek kedvezményes áron (kiváló felszereltségű és minőségű bérkerékpár, melyet társszolgáltató biztosít a célállomáson), tapasztalt kerékpáros túravezetés, valamint - ajánlat-típusonként eltérően - helyi nevezetességek, látnivalók belépők díjait),
  • félpanziós ellátás: 1. nap menüválasztásos vacsora, 2.nap svédasztalos reggeli a szálláson biztosított,
  • szállás 1 éjszakára 1 fő részére, Fertődön.

Tervezett program, útvonal

1. nap

  • utazás vonattal Nagycenk vasútállomásra
  • Nagycenk – Hegykő – Fertőd – Sarród – Fertőújlak – (Pamhagen) – Fertőd
  • Tervezett táv: ~ 46-52 km
  • Szintemelkedés: ~ 120 m

2. nap

  • Fertőd – Fertőszéplak – Hegykő – Fertőhomok – Fertőboz – Fertőrákos – Sopron
  • Tervezett táv: ~ 42 km Szintemelkedés:
  • ~ 408 m utazás vonattal
  • Sopron vasútállomásról

A kerékpártúra nehézsége: közepes, a 2. nap nehéz szakaszokkal, hossza: ~ 88-100 km, szintemelkedés: 528 m.

A túrára való jelentkezést rendszeresen kerékpározó résztvevőknek ajánljuk.

Induló állomások: Sopron, Bük, Szombathely, Körmend, Répcelak, Csorna, Kőszeg, Vasvár, Szentgotthárd - jegyváltás bármely GYSEV pénztárban. Győr – a győri indulású tekergő jegyek kizárólag a GYSEV Webáruházon keresztül érhetők el.

Kiegészítő információk:

A jegy megváltását követően előzetes regisztráció szükséges legkésőbb az érvényesség napját megelőző 5 nappal, a https://turabirodalom.hu/ oldalon a következő regisztrációs link alatt: https://forms.gle/vcc1DBzxbXNW8eKw9. A kerékpáros túra teljesítménye miatt a részvétel 12 év felett lehetséges. A Fertő-táj tekergő túra minimális létszáma: 6 fő. Az egyes túrák maximális létszáma 20 fő. A tekergő jegyek 1 fő részére szólnak, egyéb kedvezménnyel össze nem vonhatók. Csoportok számára további kedvezmény igénybevétele nem lehetséges. A BBP-biztosítást (baleset, betegség, poggyász) nem tartalmazza, ezt javasoljuk egyénileg megkötni. A jegy tartalmazza a kedvezményes menettérti vonatjegyet, a bérkerékpárt, a tapasztalt kerékpáros túravezetést, valamint a túratípusok szerinti egyéb programelemeket. A bérkerékpárt a társszolgáltató a vasútállomáson biztosítja a regisztrált résztvevők számára.

A túrát érintő további információkért (bérkerékpár, kiegészítők, ruházat, túra jellege, időjárási viszontagságok) kérjük, tájékozódjon a https://turabirodalom.hu/ oldalon. SZÉP Kártyával történő fizetési igényét kérjük, az iroda [at] turabirodalom [dot] hu címen jelezze.

Kellemes tekerést kívánunk!

 

Egy- és többnapos túraajánlatok

Egynapos kirándulások

Kőszeg

Válasszák a zöld vasutat kerékpártúráik szervezéséhez, amelyhez kedvcsinálóként az alábbi tematikus utak szolgálnak. Tervezzük meg együtt a legjobb kerékpártúrát!

Menetrendszerinti vonatokra épülő ajánlataink:


Hansági menekülő-túra

Pomogytól a menekülők útján át Kapuvárig

Kapuvár - Andau út

A kerékpártúra kiindulópontja az ausztriai Pamhagen, amely vonattal Sopronból fertőszentmiklósi átszállással érhető el. Pamhagentől két úton is eljuthatunk a szomszédos Wallern településre, ahonnan a főút melletti elkülönített sávban, valamint hangulatos mezőkön át kerekezhetünk tovább Tadten felé. Tadten, magyar nevén Mosontétény környéke, köszönhetően a mocsaras réteknek, egy egyedülálló túzokrezervátumnak ad otthont. Innen két úton is eljuthatunk az országhatár részét képező Hansági-főcsatornához.


Jáki körtúra

Jákról a Határélmény Parkon át Jákra

Jáki templom

A jól kitáblázott, elsősorban közúton vezető körtúra Ják-Balogunyom vasútállomásról indul, ahonnan Szombathelyről, Szentgotthárdról, többségében pedig Sopronból is eljuthatunk közvetlen vonattal. Az impozáns Jáki templom kerékpárral történő megközelítéséhez vállalnunk kell a közutakon való kerekezést, ám csúcsidőn kívül elenyésző a gépjárművek aránya, ráadásul az egyértelműen kitáblázott útszakaszoknak köszönhetően térkép nélkül sem tévedünk el. A túra a közúti vonalvezetés miatt gyakorlottabb kerékpárosoknak ajánlott!


Locsmánd-Büki fürdőtúra

Kőszegről Locsmándon át Bükre

Mannersdorf

A döntően kiépített kerékpárúton vezető túra a kőszegi vasútállomásról indul. Szombathelyről Kőszegre hétköznap óránként indulnak motorvonatok, így az indulás időpontját a túra teljesítésére szánt egyéni idő alapján választhatjuk meg.


Többnapos túraajánlatok

A Nyugat-dunántúli régió jól kiépített útjain élmény a kerekezés!

A kerékpárutak a legszebb vidékeket szelik keresztül és vonattal könnyedén megközelíthetők, így nem jelent akadályt, ha a túrák kezdő- és végpontja nem ugyanazon helyszínen van, valamint a különböző túraútvonalak tetszés szerint kombinálhatók. Az sem mellékes, hogy a megfáradt túrázó útközben akár többször is vonatra szállhat, így a gyorsabb haladás egyben pihenéssel is párosul.

A kiadványunkban ajánlott kerékpáros túraútvonalak régiónk szívét-lelkét tárják fel Ön előtt. Barangoljon az egykori Vasfüggöny mentén, ismerje meg a nemzeti parkjaink gazdag flóráját, faunáját, a világörökségi helyszíneket, kóstolja meg kitűnő borainkat, pihenjen az illatos dűlők árnyékában, kerekezés után, közben töltődjön fel a gyógy- és élményfürdőink egyikében!

Az adott túrák több részletben is megtehetők, mert azok mindig egy adott vasútállomásról indulnak, és ott is érnek véget. Egyes szerelvényeken többfunkciós terek vagy kerékpárszállító kocsik biztosítják a drótszamarak kényelmét, biztonságát.

Vonattal és kerékpárral

Kellemes túrázást, jó utazást kíván Önnek a GYSEV Zrt!

Nemzetközi kerékpárszállítás

Szombathely–Wien/Wiener Neustadt/Graz, illetve Fertőszentmiklós–Wien viszonylatokon, az EURegio Special menettérti jegyekkel a kerékpárszállítás az útvonal magyar és osztrák szakaszán egyaránt díjmentes. A jegyekkel az útmegszakítás is megengedett.

Fertőszentmiklós és Pamhagen között magyar belföldi díjszabás szerint értékesítjük a menetjegyeket, így itt a belföldi vasúti kedvezmények is igénybe vehetők, továbbá Pamhagen–Pomogy állomásra a fertő tavi kerékpárjegy is érvényes.

Ausztriába több kerékpáros utas együttes utazásához ajánljuk a Sopronban megváltható Einfach-Raus-Radticket menetjegyeket!

Kerékpárszállítás egyes vonatokon

FLIRT3 motorvonat

4 db kerékpár szállítható. Az alacsonypadlós FLIRT3 motorvonatokban kerékpár az erre kijelölt helyen, a lehajtható üléseknél szállítható.

FLIRT motorvonat

6 db kerékpár szállítható. Az alacsonypadlós FLIRT motorvonatokban kerékpár az erre kijelölt helyen, a lehajtható üléseknél szállítható.

Jenbacher motorvonat

Kocsinként 3 db kerékpár szállítható. A Jenbacher dízel motorvonatokban kerékpár az erre kijelölt helyen, a kocsi előterében, a lehajtható üléseknél szállítható.

Felhívjuk tisztelt Utasaink figyelmét, hogy kerékpár minden esetben csak a szabad férőhelyek függvényében szállítható!

Kerékpáros utazás bejelentése

Kerékpáros utazás bejelentése (bejelentőfelület)