Belföldi utazások szekciófejléc

2019. évi OperaKaland

90%-os alkalmi menettérti utazási kedvezmény biztosít a GYSEV Zrt. és a MÁV-START Zrt. az OperaKaland programra utazó, oktatási intézményben tanuló csoportok számára.

A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli, Kelenföld, Zugló, Kőbánya alsó, Kőbánya felső és Kőbánya-Kispest állomásokra.

A programot a Magyar Állami Operaház szervezi, a vasúti kedvezményt csak oktatási intézmény kérheti, csoportok számára vehető igénybe. Ehhez a „Csoportos utazás elszámolásához szükséges bejelentés” megnevezésű bejelentő lapot indokolt kitölteni, amelyhez csatolni kell a meghatározott napra érvényes, az Erkel Színház által lebélyegzett és aláírt – postai vagy elektronikus úton megküldött – „Fogadónyilatkozat minta” elnevezésű nyomtatványt is.

A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama a fogadónyilatkozaton megjelölt dátumot megelőző napon kezdődik, a visszautazást pedig az előadást követő napon be kell fejezni. Az üzletpolitikai menetjegy visszautazásra csak akkor érvényes, ha azt visszautazás előtt, az előadás kezdetét megelőzően a helyszínén (az Erkel Színházban vagy az Eiffel Műhelyházban) lebélyegeztetik. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsi osztályon vehető igénybe. 1. kocsi osztály igénybevétele esetén a teljes áru kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.

Az OperaKaland rendezvénysorozat ideje alatt az előadások napjaira a Kormányrendelet szerinti múzeum-látogatáshoz kapcsolódó díjmentes utazási kedvezmény nem szünetel.

Webáruházunkban elfogadott bankkártyatípusok: