1,5 milliárdból korszerűsítik a Sopron-Nyugat vontatási transzformátor állomást
2015-04-07 13:39:48
Közel másfél milliárd forintos beruházással korszerűsítik és bővítik a GYSEV Zrt. legrégebben üzemelő vontatási transzformátor állomását. A Sopron–Nyugat alállomás azért jelentős, mert Szombathely, Győr és Ausztria, felé is részben biztosítja vasútvonalak áramellátását. A beruházás a tervek szerint július végére valósul meg. A projekt hivatalos nyitóünnepségén elhangzott: a fejlesztés révén javulhat a menetrendszerűség, emellett jobb lesz a villamosenergia-ellátó hálózat üzembiztonsága.

A „Sopron–Nyugat vontatási alállomás teljes korszerűsítésének megvalósítása” elnevezésű projekt kivitelezői szerződését 2014 tavaszán kötötték meg az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.-vel, azt követően, hogy a vasúttársaság 2013-ban sikeresen pályázott az Európai Unió Közlekedési Operatív programjának forrásaira.

A beruházás előkészítése tavaly kezdődött, a kivitelezési munkálatok egy részével már végeztek a szakemberek. A fejlesztés során a 2x12.000 kilovoltamperes transzformátort jelentősen nagyobb teljesítményt biztosító, 2x16.000 kilovoltamperes teljesítményűre cserélik. A kivitelezési munkálatok során egy teljesen új, 25 kilovoltos kapcsoló berendezést kapott a transzformátor alállomás.

A Sopron–Nyugat vontatási transzformátor alállomás kiemelt jelentőségét súlyponti elhelyezkedése adja: Győr–Sopron, a Sopron–Szombathely, valamint a Sopron–országhatár vonal energiaellátását is részben innen biztosítja a vasúttársaság.

„A villamos vontatás alapfeltétele a megfelelő és üzembiztos áramellátás. Az utasok igényeihez igazított menetrend alkalmazásával az energiaigény is növekszik. Ezért volt szükség a Sopron-Nyugat vontatási alállomás korszerűsítésére és bővítésére. Vasúttársaságunk ismét sikeresen pályázott, és nyert a beruházáshoz jelentős európai uniós forrásokat. A Sopron-Nyugat vontatási alállomás így megújul, így üzembiztos és hatékony áramellátást biztosít a GYSEV Zrt. fontos vasútvonalainak” – mondta a rendezvényen Czibula András, a GYSEV Zrt. stratégiai műszaki fejlesztés vezetője.

Az üzemeltető szakemberek összehangolt munkájának eredményeként a tervezett munkálatok a vonatközlekedésben várhatóan nem okoznak fennakadásokat.

<< vissza